22. fejezet

Hello Mindenkinek! :)

Az a nagy helyzet, hogy kicsit alkotó válságba vagyok.. MEGINT. Na, mindegy. Azért hoztam a legújabb fejezetet, ami nem lett olyan csodás (mint általában) de mindegy. Jó szórakozást!

Amúgy, most kérdezitek, hogy akkor miért nincs szünet? Azért, mert ha ezt a hetet letudom, akkor jól leszek.. Vagy nem. De nem tervezem a szünetet, és amúgy sincs már olyan sok fejezet hátra.. :O Olyan öt körülbelül.. Ne, aggódjatok! Lesz majd 2. "kötet". De az előtt majd tartok egy kis szünetet. ^^

Nem pofázok többet! Jó olvasást!

[Damon szemszög]

Tehetetlenül kipattantam az ágyból. Mit csináljak most? Nincs min gondolkodni, cselekedni kell! Felkaptam magamra egy sötétkék inget, és egy sima farmer-t. Előkerestem egy cetlit és egy tollat, és gyorsan lefirkantottam rá, amit szükséges volt elmondanom Elenának.

„Szia, drága Elena!

Ha ezt olvasod, és még mindig nem találsz meg magad mellett akkor Alairc-nál vagyok. Hajnalban hívott, de nem szólt bele semmit, valami különös zajt hallottam. Úgyhogy, most megyek a házához. Ne aggódj! Remélem minden oké. Majd jövök!

Szeretlek.
D”

Gyorsan leírtam ezt a pár sort, nincs valami szép írásom, de remélem sikerül kimennie a kacifántos betűimből. Reggeli indulónak a pincébe mentem, és egy kis zacskós vért vettem ki a hűtőből. Gyorsan megmelegítettem, és hamar elfogyasztottam. Újult erővel a Saltzman ház felé vetettem magamat. Persze vámpírgyorsasággal, de mielőtt elindultam volna felvettem egy fekete bőrdzsekit, mivel hűvös idő van odakint. Lassan tavasz lesz, de még mindig előfordulnak téli napok. A mai is ilyen volt. Szinte éreztem, ahogy a hideg belevág a kabátomba. Pedig én vámpír vagyok, nem szoktam ilyeneket érezni, csak ha tényleg hideg van. Ezzel most nem törődtem, az a lényeg, hogy Alaric-cal is minden rendben legyen. Fogalmam sincs, hogy mi lehetett az a zaj, amit hallottam a telefonban. A házához értem, és kopogás nélkül ruganyos léptekkel beléptem a házban. Valami rossz előérzetem támadt. Megfordultam és ekkor rám ugrott volna valaki, de megragadtam a nyakát és így csaptam le a földhöz. Még jó, hogy csak lecsaptam. Ugyan is Katherine volt az. Csak azért esne nehezemre megölni, mert hasonlít Elenára. Az arca, más közös nincsen bennük. Eközben sántítva jött Alaric a nappaliban. Egy vizes kendőt tartogatott a szeme alatt, a fölött pedig egy monokli volt.
- Megvert egy lány? – kérdeztem nevetve, de ez most nem a viccelődés helye volt. Gúnyosan nézett rám, ekkor próbált Kat kibújni a szorítás alól. Erre én csak erősebben kezdtem szorítani a torkát, mint valaha. Köhögni kezdett.
- Most dumáljál, Te álnok kígyó! – suttogtam a fülébe, mire halkan kuncogni kezdtem. – Most azonnal eltolod a muffodat Alaric házából, vagy ennyivel nem úszod meg! – próbált nevetni, hogy persze, nagyon fél tőlem, de egyre jobban szorítottam a torkát. Mire ő a kezem után kezdett el kaparászni és az immár vörös fejével bólintott egyet. Felemeltem a bőrdzsekijénél fogva és kivittem az udvarra, ott pedig a levegőből elejtettem. – Pá, Katherine! – mondtam neki és az ajtóból intettem neki egyet, majd hangosan becsaptam és ingerültem Rick-hez mentem. – Minden oké? – érdeklődtem tőle, miközben megnéztem a sérüléseit. Bólintott egyet, de egyáltalán nem volt a legjobb passzban. Kezdem megsajnálni Alaricot. Nem érdemli meg mindezt. Ő jobb ember. De mit is beszélek? – Szóval megvert egy lány? – kérdeztem és megint nevetnem kellett.
- Igen, ahogyan téged is nemrég. – mondta gúnyosan. Abbahagytam a röhögést, igaza volt. – Na, ugye! – csak én érzem enyhén cinikusnak a helyzetet?
- Mit mondott? – érdeklődtem tőle. Miközben minden érzés lefagyott az arcáról. A tekintete üressé vált, és végtelenné. Megráztam, hogy „visszatérjen” a földre. Mire ő feleszmélt, hogy még mindig itt vagyok. Én is szeretlek Alaric..
- Sok mindent! – foglalta össze röviden. Felhúztam a szemöldökömet, ezzel azt üzenve „kösz, sokat megtudtam”. – Mesélt, a tervéről. De nem emlékszem, hogy mit mondott. – ekkor elkerekedett a szemem. Micsoda? Talán agyrázkódást szenvedett? Vagy Katherine megtiltotta, hogy bárkinek is elmondja? Kétlem, hogy működött volna, mivel Rick szervezetében biztos van verbéna. Még is mi a fészkes fene folyik itt?
- Biztosan nem emlékszel? – kérdeztem kedvesen. Erre ő csak a fejét kezdte csóválni. Szóval, ha nem hát nem. – És miért nem? – tudakolóztam tovább.
- Egyszerűen nem tudom. Szétmegy a fejem. – mondta ingerülten. Most meg mi baja lehet? Hirtelenül elkezdett ordítani velem, hogy már „takaródjak” a házából. Meg egyáltalán mit keresek itt? Ajaj! Ez rosszabb, mint gondoltam. Mi a fene történik most Mystic Falls-ban? Nem tudtam mit tenni, hazafelé kezdtem indulni. Miközben azon törtem a fejemet, hogy mi a lehetséges baja Rick-nek.
Nem olyan gyorsan értem haza, mint ahogyan elindultam. Egész úton zakatolt az agyam. Mikor beértem a házba Elena még aludt. Odamentem az ágyához és végigsimítottam az arcát. Ő a csiklandozás miatt lassan kinyitotta a szemeit. Puhán megpusziltam a homlokát.
- ’reggelt! – mosolyogtam, mire ő akaratlanul is nevetni kezdett.
- Neked is! – mosolygott ő is. – Mi történt? – kérdezte egyből, mire lágyan végigsimított az arcomon.
- Alaric-cal baj van. Meglátogatta őt Kath, és el is mondta a tervét. De a töri tanárod nem emlékszik rá. Csupán csak ennyi. – válaszoltam a kérdésére. És úgy tettem, mintha fél vállról érdekelne. Pedig nem. Nagyon is izgatott, hogy mi történik itt.
- Óh! – csak ennyit bírt kinyögni. A kezét nyújtotta, hogy segítsek felhúzni az ágyon. Megragadtam a finom puha kezeit és „felrángattam” magam mellé. Védelmezően és birtoklóan átkaroltam a vállát. – És mit tegyünk? – kérdezett újból. Nagy sóhajt engedtem ki.
- Nem tudom, de megoldjuk. – válaszoltam mosolyogva. Egy rövid csókot leheltem ajakaira, és felálltam az ágyból. – Kérsz valami kaját? – vigyorogtam huncutul. Bólintott egyet és ő is felállt. Itt volt a megfelelő alkalom! Megragadtam Elenát és vámpírsebességgel az ágyba húztam. Én voltam felül. – Hát rajta! – nevettem. Most ő kerekedett felém. Fölém hajolt és puha csókokkal ajándékozta meg a nyakam körüli részt.
- Biztosan ezt szeretnéd? – kérdezte félénken.
- Jaj, ne izélj már! – nevettem, ő pedig finoman a nyakamhoz hajolt és átszúrta a vékony bőrömet. Megint olyan jól eső érzés áradt szét a testemben, hogy azt nem tudom szavakkal leírni.

[Elena szemszög]

Damon finoman cirógatta az arcomat. Erre keltem. A puha kezeinek érintésére. Mindig azzal a reszelős hangjával mondja a „jó reggelt!”-et. Olyan kellemes hangszíne van. Soha nem hittem volna, hogy ilyen boldog lehetek valaha is. Akaratlanul is nevetni kezdtem, bár már megszoktam a köszöntést. Ekkor megkérdezte, hogy nem vagyok-e éhes. Felálltam az ágyból, de visszahúzott és megint ő volt felül. Kérdem én: hogy csinálja ezt?! Vámpírsebességgel felé kerekedtem, és megpusziltam a vékony bőrét. Éreztem, ahogy a szíve hevesebben dobog, mint valaha. Belé haraptam, és szívni kezdtem a vérét. Annyira különleges ízű volt az a folyadék. Nagyon ízlett, szinte nem tudtam betelni vele.
- Bocsi, hogy megzavarom a romantikázást. – mondta egy nagyon gúnyos hang. Olyan ismerős volt. Véres szájjal felé fordultam. Bonnie volt az. Most is azzal a cinikus hanggal köszöntött minket, amit Damon iránt használ.
- A seprűdet hol hagytad? – vágott vissza szintén csípősen Damon. – Majd építettek már egy leszálló pályát. – nevetett.
- Meghoztam a gyűrűt. – mutatott fel egy kis karikát. Ezüstös volt, és a közepében egy kis kék kő díszlett. Nagyon szép volt. – Tessék, Elena. – a kezembe nyomtam. Lehúztam ujjamról a Damon-ét és felhúztam az övére. Majd az enyémre, az újdonsült „megvédőmet”. Tényleg szép volt. Bonnie nyakába ugrottam.
- Köszönöm szépen. – suttogtam. Ekkor éreztem, a vére illatát és áramlását. A szemfogaim megnyúltak, az ereim pedig kidülledtek. Hátrálni kezdtem, nem akartam bántani őt. Damon védelmezően átkarolta a derekamat és belesuttogott a fülembe.
- Nyugalom. Sóhajts mélyeket! – tanácsolta. Ki is próbáltam, és tényleg jobban éreztem magamat.
- Ne haragudj Bonnie! – néztem rá barna szemeimmel. Az ábrázatán egy kis rémület ült ki.
- Ó, nincs mit. Semmi baj. – de ez egyáltalán nem így volt. Egy szörnyeteg vagyok. Aki vérrel táplálkozik. Akár egy ember életét is el tudnám venni. Csak egy harapásba kerül.. Újra eluralkodott rajtam a vámpír énem, és már ugrásra készen voltam mikor valaki megrántott és visszahúzott. Akkora erővel sikerült visszatántorítani, hogy majdnem elestem, ha nem fog meg. Vergődni kezdtem a karjaiban, megszorította a derekamat.
- Bonnie, menj el! Elenának nehéz ez most. – hadarta Damon. – Ne haragudj ránk! Nagyon szépen köszönjük a gyűrűt. – mondta kedvesen. A barátnőm csak bólintott, és elindult kifelé. Egyre jobban ki akartam szabadulni, és valahogy sikerült kivergődnöm magamat a védelmező karok közül. Damon vámpírsebességgel az ajtó előtt termett, így elzárta az utat előlem. Dühösen csaptam volna neki oda, ha meg nem markolja az öklömet és közelebb nem hajol hozzám.
- Elena, nyugodj le! Nem bánthatsz embereket. Megbánnád, érted?! – mondta fenyegetően. Murcosan – mint egy kislány – sóhajtottam egyet, és megadtam magamat.
- Jó, de.. – ekkor belém fojtotta a szót.
- Nincs semmi de. – most ő sóhajtott, és szenvedélyesen megcsókolt. Mivel elég szorosan egymáshoz voltunk préselődve, így egy nyögés hagyta el a számat. Elengedett, és büszkén ült le az ágyra.
- Alaric-cal mi lesz? – kérdeztem hirtelenül. Mire minden arckifejezés lefagyott a csodálatos kis pofijáról.
- Fel kell hívnom a mi kis házi Harry Potterünket. – jelentette ki gúnyosan. És a telefonjához nyúlt.

[Damon szemszöge]

Fel kell, hívom a kis boszit. Csak ő tudja, hogy lehet kiszedni valakiből valamilyen dolgot. Sokáig kicsörgött a telefon, míg végül felvette Miss Harry Potter. Lihegve szólalt bele.
- Szia, boszi! – köszöntöttem. – Már megint én vagyok. Van ötleted, hogy lehet valakiből kiszedni dolgot, ha meg van igézve, akkor is? – kérdeztem izgatottan.
- Hello.. Damon. – szólt bele gúnyosan. – Igen, tudom, hogy kell. – ez az! Csak jó valamire ez a kis Hermione Granger. 
- Akkor segítenél nekem valamiben? – tettem fel egy újabb kérdést izgatottan.
- Muszáj? – kérdezte nyűgösen.
- Igen. Baj van. Alaric-cal. – válaszoltam tömören. – Találkozzunk a házánál este 10-kor. – mondtam ki utolsó szómat, és letettem a telefont. Elena gondolom végighallgatta a beszélgetést.
- Mehetek én is? – ilyen izgatottnak még nem láttam.
- Gyere. – mosolyogtam és megpusziltam a homlokát..