11. fejezet

Sziasztok! (:
Most már megpróbálom mindig keddre hozni a fejezeteket. Ezt tegnap írtam meg, úgyhogy ha nem lett olyan jó akkor nagyon elnézést kérek! Remélem azért tetszeni fog.

 Jenna komoran és álmosan vezetett a Lockwood ház –pontosabban villa- felé. Semmi kedve nem volt most még az élethez sem. Mikor már egyre jobban közeledett a helységhez, úgy érezte nem kellene itt lennie, Carol adja másnak a ruháit, de mikor a kapuhoz ért, látta, hogy a nő lelkesen integet. Innen már nincs visszaút.

Magára erőltetett egy mosolyt s úgy ment oda Mrs. Locwood-hoz, kedvesen köszöntötte.
- Szia, Carol!
- Szia Jenna, gyere beljebb! – invitálta be a hatalmas épületbe. Mikor beért Jenna, egyből levette a cipőit, Carol allergiás volt arra, hogyha valaki összesározza a szőnyeget.

Egy nagyon szép bútorozott, dizájnos és modern szobába értek. Ez lehet Carol szobája, gondolta Jenna. A gardróbhoz mentek és Mr. Lockwood felesége minden –számára- felesleges cuccot Jenna kezeibe nyomott. A nő nagyon meglepődött, egy ideig biztos nem megy el ruhát vásárolni.

Rövid beszélgetés után, Jenna ismét elindult. Ezúttal a munkahelye felé. Az úton könnyen vette az éles kanyarokat, hamar a dolgozójához ért. Nem volt más, mint a polgármesteri hivatal régi szárnya. Jenna az idejét itt folyton papírmunkával töltötte, most se volt ez másként. Pár perc múlva annyira elálmosodott s el is aludt, hogy csak arra eszmélt fel mikor valaki a nevén szólongatja.

- Jenna, te mit keresel itt? – kérdezte egy kedves női hang.
- Dolgozom. – válaszolta a nő.
- De hiszen ma Brittany van beosztva! – mondta s megmutatta a mai beosztást. Jennában olyan boldogság lángol fel, mint talán még soha.
- Nagyon, nagyon, nagyon szépen köszönöm, Loren! – vigyorgott, s felkapkodta cuccait és már kint is volt a kocsijánál.
- Őő.. hát nincsmit. – mondta már a semminek.

Jenna hazafelé azon tanakodott, hogy jó lenne hogyha, beugrana Alarichoz, hátha otthon találja a férfit. Elindult Rick háza felé, hamar odaért – talán azért mivel teljes erejéből nyomta a gázt, és ha ezt a rendőrök látták volna, valószínűleg letartóztatják gyorshajtásért.

Az ajtóhoz ment s erősen bekopogott, hogyha a férfi tévét néz, még akkor is meghallja. Hiába várt, senki nem nyitott ajtót. Türelmetlenül álldogált a ház előtt, s úgy döntött megnézi, hogy nyitva van-e az ajtó. Talán véletlen szerencse lenne? Ugyanis tényleg nyitva felejtette az ajtót a férfi.

Bement a házba s a nappaliba vette az irányt. Itt sem találta Alaric-ot. Bement a hálószobába és ledöbbent a látványtól. Az ágyon mindenféle különös szerszámok sorakoztak. Jenna több percig ott állt egyhelyben, míg végül elindult az ágy felé. Felvette az egyik tárgyat, s elkerekedett a szeme, hogy az, milyen nehéz. Gondosan végighúzta ujját a karón. Feljebb emelte a fegyvert, így már fejmagasságba volt.

- Jenna!  - kiáltotta Alaric s kikapta a nő kezéből a fegyvert. – Te mit keresel itt?
- Alaric, ezek mik? Mit jelentsen ez? – kérdésre kérdéssel felelt.
- Nem lenne szabad tudnod! – válaszolt se felkapkodta az összes tárgyat és betette az egyik kamrába ahol nem csak más fegyverek voltak, de növények és egyéb dolgok is. Jenna követte Rick-et.
- Mit jelentsen ez az egész? Mit nem mondasz el? – kérdezte a nő keservesen. – Valamit nem árulsz el nekem! Tegnap is váratlanul elrohantál! Magyarázd meg, kérlek!
- Ez túl veszélyes. – mondta tömören.
- Kérlek! – kérlelte a nő.
- Nem tudhatod! – rázta meg a fejét. – Jenna értsd meg, azt akarom, hogy biztonságba legyél! – mondta s kezébe fogta a nő fejét. Jenna kibujt a kezek közül.
- Kérlek! – ismételte.
- Nem lehet, sajnálom! – mondta szomorúan.
- Rendben, Alaric! Ha a kapcsolatunknak nem alapja a bizalom, akkor véget vetek itt az egész dolognak! – jelentette ki, talán zsarolásnak hangozhatott, de egy kapcsolat alapja tényleg a bizalom. Elindult az ajtó felé.
- Várj Jenna! – kapott a nő keze után.
- Mi van? – kérdezte komoran.
- Nem akarom, hogy vége legyen, ennek az egésznek. Én nagyon szeretlek Jenna, mindennél jobban! Túlságosan is! – ezt a férfi még sohasem vallotta be konkrétan.
- Akkor miért nem bízol bennem? – kérdezte a nő, s könnyek szöktek a szemébe.
- Bízom benned! De nem akarom, hogy veszélybe kerülj! – válaszolt és közel húzta magához Jennát.
- Áruld el, kérlek!
- Rendben, de nagyon figyelj! – adta be a derekát a férfi.

Damon megszorította Elena kezét és hátrafordultak a „forrás” felé. Stefant látták, ahogy az dühösen vicsorított s elő jött a vámpír éne. A szemei alatt kékeslilás kidülledések jelentek meg, s szemfoga körülbelül negyedszeresére nőtt az „eredetihez” képest. Damon Elena elé állt, hogy az új/régi szerelmének semmi baja ne essen.
- Szemét! – kiáltotta Stefan és nekilökte Damont a falnak. Az zihálva ült fel. Elena odarohant hozzá s aggódóan megfogta Damon kezét.
- Jól vagy? – kérdezte.
- Jól leszek. – felelt s lazán felállt a földről. Most is olyan tökéletes volt, még kócosan is. Rugalmasan járt, s annyira eszméletlenül helyes volt, hogy arra, nincs szó. Odament Stefan elé s ő is vicsorított.
- Mi ütött beléd? – érdeklődött. De a fiatalabb Salvatore nem adott választ, egy újabb csapást mért bátyára. Az dühösen felállt, most már őt sem lehet megállítani.
- Mit gondoltál? Hogy csak úgy elveszed mindenkinek a barátnőjét? Na, álmodba sem! – motyogta Stefi. Mikor ez kimondta vámpírsebességgel odarohant a bátyához s „eltörte” a nyakát.
- Damon! – kiáltotta Elena, könnyekkel küszködve. Mivel a vámpírokat csak karóval lehet megölni, így hősünknek semmi baja nem eshetett. Legnagyobb nyugodtsággal visszaroppantotta a nyakát, mintha olyan hétköznapi dolog lenne.
- Jól vagyok! – mosolygott a lányra.
- Stefan állj le! – kiáltott ismét Elena, s néhányszor elcsuklott a hangja.
- Ebbe NE avatkozz bele! – mondta s a „ne” szót jól kiemelte.
- Már hogyne avatkozhatnék bele, hiszen rólam van szó! – érvelt.
- Igaza van! Állj le most már, Stefike! – szállt be Damon is a szócsatába és átölelte Elena derekát.
- Elena, hogy folyamodhattál erre a szintre? – kérdezte bánatosan, s a szemében szikrázott a düh. Szinte megölte volna a saját bátyját.
- Stefan... – mondta döbbenten Elena, erre már nem számított. – Megváltoztál! De nagyon! – most már teljes szívében Damont szerette. Stefan megutáltatta magát. Elena meglendítette a kezét és teljes erejéből pofon vágta régi szerelmét.