12. fejezet

Jó napot kívánok, hölgyeim és uraim!
Hát ismét eltelt egy hét, újra itt a Kedd. Újra itt egy hét és hát nem tudom ki hogy van vele de én nem akarok a suliba ülni, de hát muszáj. Még nem kaptuk ki a félévit, viszont, úgy tudom hogy mindenből ötös leszek, szóval nincs para. xD A tiétek milyen lett/lesz? Írjátok le a kommentbe (nagyon örülnék neki hogyha nyomnátok egy két bejegyzést vagy "tetszik"-et. -> Ezt most vezettem be. ) Szeretnék egy kis leírást a történethez mivel lehet össze-visszának tűnhet. Jenna amikor elmegy Loockwood-ékhoz és Alaric-hoz akkor az egy másik napon történik, két cselekmény szál fut egyszerre. Mikor Elena és Damon "jelenet" van akkor az már szintén egy másik időpontban történik. ( Remélem érthető, mert nem vagyok jó magyarázó. ^^" ) Tehát, mikor Jennáékról írok akkor "tegnap" van, mikor Elenáékról akkor meg "ma". A következő fejezetekben már minden visszatér a régi kerékvágásba, és mostantól úgy néz ki hogy E/3. személybe írok. Mint "kívülálló", azaz a mesélő. Mondom hogy nem vagyok jó magyarázó. XD Az új kinézetet nem tudom mikor rakom fel, még tervezgetem, addig remélem nem baj hogy így "szalad" az egész oldal. ( kész. )

Alaric mély levegőt vett, nem tudta hogyan kezdjen hozzá. Egyenetlenül lélegzett, megfogta Jenna kezét s leültette a kanapéra. Tisztában volt azzal, hogyha elmondja ezt a „titkot” akkor a nőt akár örökre is elveszítheti. De erre nem lett volna képes, elég volt neki hogy Isobel elhagyta, annak idején.
- Mond valamit neked az, hogyha azt mondom.. – nyelt egyet. – vámpír?! – Alaric legbelül azt remélte, hogy tudja a nő és nem kell elmondania.
- Hogy vámpírok? – kérdezte Jenna s magában kuncogni kezdett. Ugyan már, hiszen mindenki tudja, hogy ez csak badarság. Rég "kihaltak", és akkor is csak egy legenda volt. Egyáltalán nem valós. Legalábbis tudása szerint. Megpróbálta nem elnevetni magát s úgy folytatni. – Azt tudom, hogy csak egy legenda. – válaszolt mosolyogva.
- Hát.. nem az – mondta komoran a férfi, ekkor lefagyott Jenna arcáról a mosoly.
- Hogy érted, hogy nem az?
- Úgy, Jenna, hogy még mindig élnek és nem más helyen, mint Mystic Falls-ba. Túl sok „erővonal” találkozik itt ebben a kisvárosban. És szörnyű, de szörnyű dolgok történnek és történtek titokban. – megint mély levegőt vett és neki kezdett ismét a mondókájának. Meg sem várta, hogy talán a nő reagál valamit. – Rejtőzködve élnek közöttünk, legtöbbjük egy gyűrűt visel, amelyen varázsige van, hogy ne égjenek el a napon. Manipulálni tudják az embert, a gondolatait irányítani. Kivéve, ha van a szervezetükbe vagy valamilyen ékszerükben egy verbéna nevű növény, mely legyengíti őket, hogyha más emberekbe harapnak. Viszont, ha ékszerben van, akkor nem sikerül megigézniük minket. Ezen kívül még gyorsan futnak, kifejlettek az érzékszerveik, de nagyon. – foglalta össze röviden. Jenna szemei elkerekedtek, nehéz volt megemésztenie a hallottakat, talán jobb lett volna, hogyha a férfi még sem mondja el neki, mi folyik itt valójában.
- Szóval az a sok állattámadás.. azaz – mondta remegő hangon s a könnyeivel küszködött.
- Azokat igazából vámpír okozta. Igen. – fejezte be a mondatot a nő helyett s bólintott egyet. A kamrába ment ahol növények és különféle fegyverek sorakoztak. Pár perc múlva visszament Jennához és odaadta neki a növényt.
- Ez a verbéna. Semmilyen körülmények között ne, ismétlem, NE vedd le! Tedd bele az egyik ékszeredbe! – utasította. Jenna megragadta a nyakláncát és szétnyitotta, belehelyezte a kis növényt és hálásan nézett Alaricra. A férfi nem viszonozta a tekintetet, folytatta tovább komor hangon.
- Emlékszel, mikor a városba jöttem? – a nő nem válaszolt, csak bólintott egyet. – Hát, mit is mondjak? Mondjam talán úgy, hogy másodállásban vámpírvadász vagyok? – kérdezte nevetve. Jenna csodálkozva nézett rá, nem tudta elhinni, hogy a férfi nap, mint nap kockáztatja életét.
- De, de.. – nem találta a megfelelő szavakat. – Meg is halhatnál! – mondta aggódóan. Rick felvillantotta mosolyát és felemelte a kezét, hogy Jenna jobban láthassa a gyűrűt az egyik ujján.
- Ez mire jó? – kérdezte, szinte már meg sem lepődve.
- Nos, ez megvéd a természetfeletti haláltól. – tájékoztatta. – Hiába „csapol” meg, nem halok meg. Hiába töri el a nyakamat, nem halok meg. Folytassam? – Jenna megrázta a fejét.
- És ez csak természetfeletti erőkre jó? – kérdezte és akkor döbbent rá hogy Jeremynek is ehhez hasonló gyűrű éli mindennapjait a fiú ujján.
- Igen, csak arra. Szóval másra már nem jó, mondjuk, ha netán balesetet szenvednék, nem élném túl. – mondta gyengéden. – Amikor tegnap elmentem, ne haragudj, de éppen akkor is „vámpírvadászaton” voltam. Én szeretlek, mindennél jobban! – Jenna elhitte, mindent elhitt, amit eddig a férfi volt. Még a vámpír témát is, ha nehezére esett, de akkor is. Bízott Rick-ben, és ez mindennél fontosabb.
- Én is szeretlek! – mondta s a férfi odament hozzá és szorosan átölelte.

Stefan ahelyett, hogy Elenának szólt volna valamit, újra Damonnak ment, hogy rajta töltse ki a haragját. Először nem történt semmi, de aztán Stefan váratlanul megállt s olyan hirtelen, ahogy abbahagyta, gyorsan végrehajtotta a következő „feladatot”. Vámpírsebességgel megragadta Damont és beleharapott a nyakába. Furcsa, hiszen a vámpír mindig ember vért iszik – legalábbis általában, mert van, aki állati véren él – most pedig ez olyan pillanat volt, ami nem szokott valósulni a „történelemben”. Egy vámpír a másik vámpír vérét issza. Megszokott helyzet ez?

Elena egyből kapcsolt, megragadta Stefant és elkezdte rángatni Damon közeléből.
- Stefan! Engedd el! – mondta hisztérikus hangon. A fiatalabb Salvatore-nek ez sem volt elég. Aztán mikor Elena látta, hogy Stefan valamennyire távolodni kezd Damon-től úgy gondolta itt az ideje, hogy megtegyen valamit, amit a lányok előbb utóbb megtesznek. Elena Stefan elé állt, először az nem értette a helyzetet, de mikor az ifjú hölgy meglendítette a lábát és ágyékon rúgta a fiút egyből kapcsolt s a középsőjéhez kapott. Elena megragadta Damon kezét és kihúzta a Salvatore villából s szaladni kezdtek a Gilbert ház felé.

Lihegve beértek a konyhába, most még a férfi is kifáradt, akiből szinte minden erő elszállt. Elena a konyhába húzta Damon-t és felemelte az állát.
- Jól figyelj! – mondta s egy késért nyúlt. A keze fölött elkezdte ide-oda limbálni, nem tudta melyik szögből lenne jó elvágni.
- Nem! Elena, nem iszok belőled! – tiltakozott, még soha nem hallotta ennyire határozottnak a férfit.
- De muszáj!
- NEM! – mondta még jobban hangját felemelve. Elena két ujját a férfi puha ajkaira tette. – De, én nem akarok belőled inni!
- Sss.. – csitította. Ajkait a férfiére tapasztotta s körbefonta a kezét a nyakánál. Mikor azt a fiú viszonozta Elena a levegőbe megvágta a kezét, elrántotta magát Damon-től s végtagját a férfi szájához nyomta. Damon ismét tiltakozott, de belátta, jobb, ha nem ellenkezik.

Pár perccel később az idősebbik Salvatore abbahagyta az ivást és elvette Elena puha, törékeny kezeit a szájától.
- Még innod kell! – utasította a lány, s ismét a férfi szájába akarta nyomni, de az megakadályozta.
- Már így is tele vagyok! – ugyan. Ezt mondaná a nagy Damon Salvatore? Régebben 5 lány vérével se tudott úgy betelni, mint Elenáéval.
- Ha-ha-ha. – mondta Elena s egy papír zsebkendőt nyomott a „sebéhez”.
- Hát, ha-ha-ha. Ez ennyire vicces? – kuncogott és nekinyomta homlokát a lányéhoz.
- Igen. – suttogta. Elena annyira belemerült sebének ápolásába hogy észre se vette azt a melegséget, ami az ajkainál van. Az a csók, annyira forró volt..