16. fejezet

Sziasztok Emberek!

Mivel Valentin Nap van, ezért hamarabb hoztam a fejezetet (már csak azért is mert kissé romantikusabb, mint az eddigi.) Remélem, sok-sok szeretőtől kaptatok valami kis csecse-becsét. Én nem kaptam. : D Legalábbis, eddig még nem. 

De, nem is fecsegek itt! Itt a legújabb fejezet:

Boldog Valentin Napot Mindenkinek! (:

(Elena szemszög)

- Hmm.. – mondta Damon is, ekkor vámpírsebességgel ott termett mellettem, egyre csak közelebb és közelebb jött. – Hmm.. – ismételte meg még egyszer nevetve. Akkor olyan hév ragadott el, mint még soha. A testembe mintha ezer meg ezer tűzijáték robbant volna fel egyszerre. Furcsa érzés volt, de kellemes.

Damon szenvedélyesen megcsókolt, eleinte fel sem fogtam mi történt. De, hamarosan bekapcsolódtam a csókba és körbefontam karjaimat a férfi nyakánál. Felkapott miközben nyakamat kezdte puszilgatni. Lerakott az ágyra, aztán megállt. Kicsit félénken nézett rám (legalábbis úgy csinálta, hogy annak tűnjön), elmerült a gondolataiban. Megfogtam a kezét és lehúztam az ágyra, észre se vette, hogy én voltam. Huncut mosoly ült ki az arcán, felemelte az államat, s újra megcsókolt. Lehúzta a felsőmet…

Reggel az ébresztőóra keltett. Én amilyen hülye vagyok, teljesen elfelejtettem, hogy megyek iskolába. Talán akkor nem csináltam volna azt tegnap. Mindegy. Kipattantam az ágyból, kiszakítva magamat Damon karjai közül. Aki egyből visszahúzott, és mivel ő erősebb volt nálam így ő nyert. Megfordultam és vele szembe találtam magamat.
- Helooo. – az „o” betűt rendesen megnyújtotta.
- Muszáj iskolába mennem! – megpróbáltam még egyszer felállni. Nem sikerült.
- Írok neked egy igazolást! – mondta kacéran.

Valahogy csak sikerült kiszállnom az ágyból, a fürdőbe rohantam és magamra zártam az ajtót. Legnagyobb sebességgel – ami tőlem tellett – lezuhanyoztam s visszaszaladtam a szobámba. Damon még mindig az ágyamon feküdt és látszólag élvezte a helyzetet.
- A melltartódat itt ne hagyd! – nevette és utánam dobta.

Felkapkodtam magamra az egyik farmeromat s egy sötétkék hosszú ujjú felsőt. Visszamentem a szobába. Csak most látom, hogy fél 7 van. Ezért aztán tényleg siethettem. Gratulálok Elena Gilbert! Csodás vagy! Az ágyamon már nem volt semmi, be volt vetve minden a legnagyobb rendben volt. Megfordultam és ott állt mögöttem Damon. Félmeztelenül! Tökéletesen kidolgozott testébe borultam.
- Jó reggelt! – mondtam s finom csókot leheltem ajkaira.
- Már megvolt!  – mondta, közben ezer wattos mosolyát kivillantotta. – Neked is! – ekkor átölelt. Milyen izmos volt…
- Öltözz fel, aztán lent megvárlak! Reggelizünk majd..- ekkor esett le, hogy vámpír. Szinte emberien kezelem. Intettem a kezemmel hogy „mindegy”. Felkaptam táskámat és leszaladtam a konyhába. Jenna már ott várt, de nem csak ők voltak jelen. Hanem Bonnie és Jeremy is.

- Sziasztok! – köszöntem neki mosolyogva. Helyet foglaltam az egyik széken, így pontosan szembe voltam Bonnie-ékkal. – Hát te? – kérdeztem legjobb barátnőmtől.
- Még be akartam menni hozzátok tegnap.. – kezdte el. – csak túl elfoglaltak voltatok. – mondta kicsit gúnyosan. Ekkor égni kezdett a fejem. Elpirultam.. Fejemet lehajtottam és úgy habzsoltam be a reggelit. Miközben ettem, az idősebbik Salvatore is csatlakozott a társághoz. A tegnapi ruha volt rajta, ugyanis nem ment haza..

Miután végeztem a reggelivel, elköszöntem mindenkitől – kivéve Damon-tól, mivel ő vitt a suliba. Kinyitotta nekem a kocsija ajtaját, könnyedén beszálltam. Kényelmes járgány volt, nem beszélve arról, hogy gyönyörű is. Látta az arcomon a pírt ezért megkérdezte mi a baj.
- Ó, semmi, semmi.. – hazudtam. Persze ezt rögtön észrevette.
- Aha, persze. – nézett rám gúnyosan.
- Csak, Bonnie lehet, hogy látott minket.. – mondtam s ismét elpirultam.

Damonnal még pár percig feszegettük ezt a témát, de úgy döntöttük jobb lesz, ha hagyjuk. Kirakott a sulinál, gyorsan elbúcsúztunk, s az iskola bejárata felé siettem.

Odamentem a szekrényemhez, kivettem a szükséges könyveket és vártam, hogy becsengessenek. Ez a nap nem volt olyan rossz, aránylag könnyű óráink vannak. Persze azért ez se a kedvenc napom. Mert, ki szeret iskolába járni? Még az általános iskola el is ment, de a gimnázium.. Nem kommentálnám.

Elhangzott a szokásos csengő hangja, én pedig besiettem biológia órára. Szeretem az állatokat, de sajnos nekem nincsen. Valószínűleg nem is lennék jó gazda, mert keveset foglalkoznék vele/velük. Jelenleg leterhel az, hogy mentsem a bőröm a vámpírok elől. Bár egy vámpírkutya jól jönne. A gondolattól magamba kuncogni kezdtem.

Következő óránk történelem volt. Alaric nagyon megértő, tudja, hogy mi van velem. Ugyan is, egy vámpírvadász. Azért az nem kis meló. A saját életedet kockáztatni, hát, nem kispályás munka. Én szerettem a töri órát. Bár, mikor Tanner tanította akkor kevésbé. Alaric jó fej és remekül magyaráz. Gondolom, Damon se szerette a régi töri tanárt, mert eltette láb alól. A kis rosszcsont..

Ha belegondolok, milyen volt azelőtt a fiúm, nagyon emberi lett. Igazán megváltozott. Ezt én tettem volna vele? Bár, úgy tudom eleinte is jó volt, csak Katherine összetörte a szívét. Hogyha én összetörném, akkor ugyanolyan gonosz lenne, mint régen? Nem lesz rossz, mert nem fogom otthagyni. Legalábbis remélem, hogy nem folyamodok ilyesmire.

Miután véget értek az óráim, sétálni volt kedvem. Elindultam Mystic Falls egyik utcáján, amelyik a Grill-be vezetett. Beléptem a helységbe s kértem egy forró csokit. Leültem az egyik asztalhoz és szürcsölgetni kezdtem a „gőzölgő álmot”. Nagyon finom volt. A Grill-ben minden minőségi és nagyon eredeti. Szerettem ezt a helyet, annyira otthonosan éreztem benne magamat. Sokak kedvence volt, nem csak az enyém. Azt hiszem ez a város egyetlen szórakozóhelye, legalábbis a többire még nem találtam rá.

Ahogy körbenéztem a bejáraton, egy fiatal lány libbent be. Karcsú lábai voltak. Magas sarkúja kopogása visszhangzott kávézóban. Az arcát egy napszemüveg takarta. Kapucnis felső volt rajta így nem láthattam milyen a haja, csak pár tincs lógott ki. Olyan ismerősnek tűnt.

Leülve a pulthoz keresztbe tette lábait. Csábítóan kért egy pohár whisky-t. Mikor megkapta mintha valamit suttogott volna a pincér fülébe.  A fiatalember később egy cetlivel és egy tollal tért vissza. A lány kezeibe adta. Ő pedig elkezdett írni. Megint csak azt láttam, hogy suttog valamit. A fiú engedelmesen bólintott és el is viharzott.

Csak egy átlagos lány, mondogattam magamnak. Semmi természetfeletti nincs benne. Talán, csak irigykedek a tökéletes alakjára. Mikor meggyőződtem, hogy minden oké, nyugodtan fürkésztem tovább az embereket. Később ismét megjelent a pincér, immár feszülten. Közeledni kezdett hozzám. Csak ne ide jöjjön, könyörögtem. De úgy látszik, ez nálam nem válik be. Ugyanis az én asztalomhoz jött.
- Elnézést kérek, ön Elena? Elena Gilbert? – kérdezte üveges tekintettel.
- Igen, én vagyok. Segíthetek valamiben? - erre nem válaszolt semmit. Ismét egy kérdést tett fel.
- Ismeri azt a hölgyet, ott? – érdeklődött gépiesen. Rámutatott a titokzatos hölgyre. Megcsóváltam a fejemet, ekkor elém tolt egy cetlit. Ez állt rajta, gyönyörű betűkkel:

„Kedves Elena!

Úgy látom, nagyon jól elszórakozol a Salvatorékkal. Én is ezt tettem régen. De, csak romba döntik az életed.

Ajánlom, hogy költözz el, mert itt mindenképpen megőrülsz (legalábbis meg fogsz, ha Stefant kigyógyítom betegségből..)! Menj Hawaii-ra az idősebbikkel vagy bánom is én mit csinálsz.

Van egy megoldandó ügyem, és míg itt vagy, nem tudom elintézni. Bármikor bajod eshet. MENJ!

Ölel és csókol, legjobb barátnőd, akivel ugyanúgy néztek ki.
Remélem rájöttél ki az..”

Miközben a sorokat olvastam, ezernyi kérdés cikázott bennem. Stefan valószínűleg azért ilyen, mert valami baja van. Valahogy legbelül tudtam. Ó, Stefan talán még is találok reményt.. NEM. Damon ott van nekem, nem szabad ismét Stefanba szeretnem. Rápillantottam a hölgyre, aki a levelet írta. Katherine. Elraktam a levelet és odamentem a pulthoz. De már nem volt ott a hasonmásom. Kifizettem a forró csokit és én is elviharzottam a helységből.

Lassú lépetekkel haladtam az otthonom felé, ami még mindig olyan távolinak tűnt. Messze voltam, és egész úton Katherine levele járt az eszembe. Annyira elmerültem gondolataimba, hogy csak arra lettem figyelmes, hogy ezerrel sikítozok. Egy éles harapást éreztem a nyakamnál, mely feltépte a bőröm. Vadul markolásztam az ellenfelem kezét, hogy engedjen el. Viszont, az csak még jobban szívni kezdte a véremet. Ezt nem hiszem el.

Lehunytam a szememet és próbáltam koncentrálni. Nem fogok meghalni, nem fogok. Ezt mondogattam magamnak. De, ez a remény kezdett elszállni belőlem. Már azt gondoltam, megadom magamat. Viszont, ekkor valaki elrántotta mellőlem a vámpírt. Nagyon küzdött mivel éreztem, ahogy a húsba még jobban belemereszti a fogait.

Ekkor nem bírtam tovább, elájultam..

(Katherine szemszög)

Nem Elena lenne, ha nem ájult volna el. Mindig csak ájuldozik. De, tudnám, hogy miért.. Egyszerűen nincs idegzete az egészhez. Pedig egyszer vámpír lesz és akkor majd nem lesz ennyire incifinci.

Felkaptam a kezembe és a Gilbert házhoz szaladtam vele. Feltéptem a csuklómat és a szájába nyomtam.
- Igyál csak, igyál.. – suttogtam, s mikor kellő vér került a szervezetébe mielőtt felébredt volna lágyan kiugrottam a párkányról. Mint a macska, talpra érkeztem.

(Elena szemszög)

Lassan kinyitottam szemeimet s azon csodálkoztam, hogy itthon vagyok, és nem fáj semmim. Finoman a nyakamhoz nyúltam, keresgéltem a sebet. De, nem találtam semmit, sima volt a bőröm. Semmilyen nyom nem látszott volna arra, hogy megtámadtak.

A fürdőszobába mentem, hogy megbizonyosodjak róla, minden rendben. Nem tévedtem az előbb, semmi nem „élősködött” a nyakamon.

Visszamentem a szobámba, tanulni kéne. Csak semmi kedvem nincs. Azért leültem az asztalomhoz és bámultam a történelemkönyvet, miközben a gondolataim máshol jártak. Az életemen, Damon-on, a barátaimon, a családomon, a misztikus lényeken (legfőképpen a vámpírokon). De, még az is foglalkoztatta a kis agyamat, hogy ki támadott meg és egyáltalán ki mentett meg?!

(Damon szemszög)

Már hiányoltam Elenát, és sötétedni kezdett. Ezért elmentem a Gilbert házhoz, megnézni, hogy minden rendben. Mielőtt elindultam volna egy zacskó vért megittam, még csak ne érezzek arra késztetést, hogy megkóstoljam Elena vérét.

Vámpírsebességgel az ablakához rohantam, s benéztem rajta. A fiatal hogy éppen az asztalánál ült és nagyon elmerült valamiben. Csendben kinyitottam az ablakot és belopóztam rajta. Körülfogtam őt, s ugyanolyan gyorsasággal, mint amikor ideértem, úgy mentem el is. Sikítani akart, fel se fogta, hogy mi történt. Befogtam a száját s a nyakába suttogtam:
- Nyugi.

Egy tisztásra értünk az erdő mögött. Elengedtem, hogy rájöjjön ki hozta őt ide. Kinyitotta a szemét s ekkor szinte a lélegzete is elállt.
- Ezt.. ezt te csináltad? – kérdezte.
- Én, bizony. – válaszoltam.

(Elena szemszög)

Mikor megérkeztünk egy helyre, lassan kinyitottam szemeimet és ekkor azt hittem, hogy ez csak egy álom. Sok-sok kis mécsesből volt kirakva a nevem és az, hogy „szeretlek”. Egy lepedő is le volt terítve, azon pedig egy kis kosár pihent. Letérdeltem, hogy megnézzem, mi van benne. Különféle gyümölcsök és szendvicsek (meg persze innivalók) sorakoztak a kis fonott valamiben.

Meghatódva néztem rá. Odamentem hozzá és szorosan átöleltem. Állával megbökte a fejem miközben viszonozta az ölelést.
- Én is szeretlek. – suttogta.

Megfogta a kezem s leültetett a lepedőre. Elővettem egy narancslevet, meg egy szendvicset. Már éhes voltam. Habzsolni kezdtem, kicsit bántam, hogy Damon nem lak jól az ilyen kajával. Hogy a látszat meglegyen, ő is enni kezdett.

Miután elfogyasztottuk az ennivalót, lefeküdtem a plédre s ő is mellém. Néztem a gyönyörű kék szemeit, s teljesen kikapcsolt az agyam. Csak ő volt és én. Boldog voltam.

De csak pár percig, mert azután fájdalmat éreztem.. s elsötétült minden.