9. fejezet

Kedves Orvostanhallgatók! Jaj bocsánat, ez nem ez a szöveg. Szóval: Sziasztok! :)
Itt vagyok a legújabb fejezettel ( amit személy szerint Enciiiinek köszönhettek, mivel ha ő nem győzködik akkor csak Kedden rakom fel ). Remélem mindenkinek jól telt a Karácsonya! A hozzászólásokba elmesélhetitek ki mit kapott az ünnepre. Ez a fejezet pontosabban - szinte - csak beszélgetésből áll. Azért remélem még is tetszeni fog.

[ Damon szemszög ]

Próbáltam mély levegőket venni és elhessegetni a gondolatot, hogy valami rossz fog történni. Mégis gyorsan leszaladtam a lépcsőn és kinyitottam az ajtót. Na, tessék, már csak ez hiányzott, hogy Jeremy – az önfejű kis tini – beleüsse az orrát mindenbe. Próbáltam lazának tűnni, odamentem Elena fiútestvéréhez és hátrébb húztam a betolakodótól.
- Mit keresel itt? – kérdeztem az idegentől és odamentem hozzá, csak pár lépésnyi volt köztünk.
- Megölted Tom-ot! – kiáltotta és meglendítette a kezét, de még mielőtt ideütött volna megfogtam az öklét és megszorítottam.
- Fejtsd ki magad világosabban! – mordultam rá. – Mit keresel itt?
- Még eljön érted valaki, és nem csak érted, de a lányért is! – fenyegetett meg. Fenyegetésnek szánja? Na, adok én neki.
- Jeremy menj fel hozzá ..  – mutattam a fejemmel Elena szobájához - ..és ne enged, hogy lejöjjön! Siess! – utasítottam, s ő be is ment a házba feltartani Elenát.
- Ki vagy te? – kérdeztem tőle.
- Mellékes. – mondta egy kaján vigyorral az arcán. Meglendítettem a kezemet és behúztam neki egyet, a földre esett, leguggoltam hozzá.
- Mi a neved? – kérdeztem mérgesen ekkor láttam, hogy nem csak egyedül van. Többen jönnek a ház felé, nagy kigyúrt felsőtesttel. – Mit akartok a lánytól?
- Túl sok a kérdés. – szólt valaki a tömegből, s azaz illető most éppen egy gerincet tört el, majd egy nyakat és így tovább. Vámpír az biztos. Nagy sebességgel elém futott és jobban szemügyre vehettem. Katherine. Bájosan mosolygott. Felemelte az előttem lévő illetőt és így szólt neki:
- Most jobb lesz, hogyha elmész, drága! – mondta fenyegetően s megigézte a férfit, aki egy pillanat múlva futásnak eredt.
- Te mit keresel itt? – érdeklődtem.
- Látom, örülsz nekem, nagyon is. – mondta nyugodtan és kecsesen lépegetett felém.
- Miért tetted? – kérdeztem s ravaszul rámosolyogtam.
- Tudod, hajlandó vagyok kockázatot vállalni, a kis Elenádért. – Jó is lenne, ha „a kis Elenám” tényleg szeretne. – Na, jó, csak azért mert kedves vagyok. Ez nem vicc, Damon. – suttogta a fülembe, már a hátam mögött volt. Ez a nőszemély, szemmel se lehet tartani.
- Miért segítesz nekem? Pontosabban, neki.
- Mert tudom, milyen következményekkel jár, hogyha eljön érte Ő. A nevét pontosan nem tudom, na jó, igen, de ez most nem érdekes. – mosolygott bájosan, még mindig elragadó. Viszont nem a szívem csücske, az biztos. – Figyelj, segíteni akarok! Előbb utóbb úgy is meghalok, nem?! -  A nagy Katherine segíteni akar? Ez csak valami vicc, tuti csak álom. – Rossz következményekkel jár, hogyha idekerül Ő, és el fog jönni Elenáért. Mindent elpusztít köztük minket is, és hogyha már úgyis meghalok miért ne a jó oldalon?! – mintha megbeszélné magával a dolgokat, hátborzongató.
- Katherine, mond csak jól vagy? Nem vagy lázas, beteg? – érdeklődtem és a homlokához nyúltam, nem volt lázas.
- Idióta. – nevetett. – Ez komoly dolog, Damon. Itt nincsenek holmi betegségek. Csak következmények, amelyeknek súlyos, maradandó lelki betegséghez vezethetnek. – mondta még mindig nevetve. – Szóval, beszélnem kell Elenával. Hol van? – tért a lényegre. – Most felmegyek hozzá a szobájába, de nem jössz utánam! – utasított.
- Csak a testemen keresztül! – mondtam és elég viccesen hangozhatott, elkuncogta magát.
- Ne játszd a hőst! – vigyorogta és elindult a ház felé.

[ Elena szemszög ]

Izgultam, a szívem hevesen vert, biztos valami komoly dologról van szó hogyha Damon csak így lelépett. Idegesen járkáltam fel alá a szobámba, megtiltotta, hogy lemenjek. De nagyon aggódok, lehet valami rossz dolog fog történni. Beleőrülök, hogy soha nem tehetek semmit sem, idegesen leültem az ágyra és a lábammal doboltam, de nem segített ez sem. Pár perc múlva Jeremy rontott be a szobámba, izgatottnak látszott.
- Hol van Damon? – kérdeztem s felpattantam az ülőhelyemről.
- Most nem olyan fontos. – füllentett és próbált széles vigyort az arcára varázsolni. – Nem mehetsz le. – adta meg magát.
- Tudom, de muszáj. – ellenkeztem és az ajtó felé rohantam, de megállított, lefogott.
- Sajnálom, nem mehetsz sehova. – mondta drámaiasan és bezárta az ajtót kulcsra, így nem tudtam kimenni. Dühösen az ajtónak vágtam s lecsúsztam a földre, a fejemet a térdemre hajtottam. Percek múlva – vagy órák múlva? – ajtónyílást hallottam, odalentről. Felpattantam a földről és dörömbölni kezdtem.
- Jeremy! Engedj ki! Kérlek! – kiáltottam és lassan fordult a zár, kinyitottam az ajtót. Damon állt a szobám előtt, sose örültem még ennyire neki, a nyakába ugrottam.
- Jól vagy? – kérdeztem suttogva, de ő erre csak bólogatott és finoman eltolt magától.
- Valaki szeretne beszélni veled! – mondta és intett a fejével az „idegennek”, hogy jöhet. Hátráltam mikor megláttam, hogy ki az. Ijedten néztem Damon-ra de ő azt suttogta: Nyugi. Még mindig hátráltam mire Katherine megszólalt.
- Nyugalom, Elena. – nyugtatott, egész kedves volt. – Szeretnék veled beszélni, négyszemközt. – komolynak látszott, intett Damonnak hogy csukja be az ajtót, aki kicsit tétovázott de be becsukta.
- Tudom. Még is mit keresek itt? – tette fel magának a kérdést. – Segíteni jöttem. – mondta s unottan összekulcsolta kezét a mellkasa előtt. – Veszélybe vagy, keresnek. Velem is ez volt, de én vámpírrá változtam, nem tudtak megölni. – Micsoda? Idejön és elmondja, hogy meg fogok halni? Ez túl sok. – Lehet, most meg vagy ijedve, tudom, hogy megvagy. – Persze hogy megvagyok, nem szóltam semmit, remegve leültem az ágyra, különben még elájulok. – Szóval, a lényegre térve, fel akarnak használni valamihez. Fogalmam sincs mihez, de segíthetek. Segíthetek megvédeni mindazokat akik, szeretnek.
- És miért segítenél nekem pontosabban nekünk? Miért teszed? – nem értem, egyik pillanatban ő ölne meg másik pillanatba meg „menjünk el plázázni arckifejezést vág” hogy mennyire jó barátnők vagyunk.
- Jaj, hagyjuk a rizsát. – mondta unottan.
- De muszáj megtudnom, kérlek.
- Mert a hasonmásom vagy, nem akarom, hogy más megöljön, csak én. – mondta szúrósan és elnevette magát. – Szóval bízol bennem?
- Azt azért nem mondhatnám. – mondtam és a komoly helyzet ellenére én is nevetni kezdtem. Erre Damon beront a szobába és meglepődve néz ránk.
- Ti ketten nevettek? – kérdezte és szó szerint leesett az álla.
- Mardj már. – mondta Kat és hozzávágta a párnát. - Én most magatokra hagylak, romantikusak legyetek ám!  - mosolygott majd nevetni kezdett, eltűnt a szobából.
- Jól vagy? – most Damon kérdezte tőlem; odajött hozzám és szorosan átölelt.
- Őszintén? Nem egészen. – mondtam s viszonoztam az ölelést.
- Megoldjuk. – mondta végig simítva a hajamat és a szemembe nézett. Hittem neki, tudtam, hogyha közösen nekifogunk, találunk valami megoldást, de nem akartam a szeretteim életét kockáztatni. Bólintottam egyet mire az ajka széles vigyorra húzódott.
- Mi az? – kérdeztem egy halvány mosollyal.
- Semmi.
- Mond már! – kérleltem, de csak megrázta a fejét. Megint szóra nyitottam volna a számat, de gyorsan ajkait az enyémre tapasztotta, belém fojtva a szót. Viszonoztam a csókot s szorosan átöleltem. Nem éreztem bűntudatot se lelkiismeret furdalást, hogy Stefan helyett Damon-t csókolom. Az idősebbik Salvatore valóban megváltozott, emberi lett..