3. fejezet

Jó napot kívánok, minden kedves embernek! :3
Vasárnap van, holnap meg már megint iskola. Bele gondolni is rossz, én már nem akarok járni, alig várom a téli szünetet. Már csak 31 nap van hátra a szünetig. De még az is sok, és és nem tudom hogy bírom ki. Ajj, elegem van. XD Na de itt egy kis vigasz ( már akinek :P ) ugyan is meghoztam a legújabb fejezetet. Több Alaric/Jenna részt terveztem bele, de azért remélem Encinek így is tetszeni fog. :P

- Elena, indulhatunk? – kérdezte sürgetően Jeremy miközben idegesen járkált a lakásban.
- Persze, egy pillanat.  – válaszoltam és elkezdtem sietni, még egy utolsó fésülködés majd felkaptam a táskámat.  – Indulhatunk.  – mondtam és leszaladtam a lépcsőn egy mosoly kíséretében,  és elindultam előre. Ő vezetett, biztonságban éreztem magamat mellette, hosszú utat tettünk, meg míg odaértünk a kórházhoz. Jeremy bement Jennáért én kint megvártam őket, ám amikor türelmetlenül ki-be kapcsolgattam a biztonsági övemet kopogás hallatszódott az ablaküvegen, odakaptam a fejemet, Damon volt az. Hülyén vigyorgott majd mutogatta, hogy tekerjem le az ablakot, jól átgondoltam a dolgot, majd úgy döntöttem pár szót azért még is szólhatok hozzá.
- Mit akarsz? – kérdeztem flegmán.
- Neked is, szia. – mondta majd közeledni kezdett az arcom felé én pedig még hátrább húzódtam a kocsiban. Most jutott eszembe hogy meg kell köszönnöm, hogy megmentett Katherine-től.
- Köszönöm, Damon. – mondtam és egy mosolyt erőltettem magamra.
- Mit? Ja.. tudom már, hát, nincs mit. Jennát várod? – érdeklődött miközben rendesen méregette rám a szemét, mint a macska az egérre, kezdett kicsit kényelmetlenné válni a helyzet.
- Igen, őt. – mondtam mosolyogva majd a bejárat felé néztem, láttam, hogy jönnek is, Alaric is ott van. Ekkor kipattantam a kocsiból, és odaszaladtam hozzájuk, szorosan átöleltem Jennát. Bár tudom nem kellett volna mivel nyögdécselt, ezért lassan elengedtem és egy puszit nyomtam az arcára. Odamentem a kocsihoz, ekkor láttam hogy már Damon nincs ott. Kinyitottam az ajtót hogy kényelmesen tudjon beülni, Alaric is beült mellé, éppen hogy elfértünk a kocsiban. Jeremy gondosan beindította a motort és rátaposott a gázra, az előbb hosszúnak tűnt az út, most viszont egy szempillantás alatt elrepült. Besétáltunk a házba, a nagynénikémet hagytuk pihenni, így felmentem az emeletre és úgy döntöttem írok egy kicsit a naplómba, mostanában nagyon elhanyagoltam.
„ Kedves naplóm!
Tudom, mostanság nagyon elhanyagoltalak, nem volt időm írni sárgásbarna lapjaidra. Úgy hiszem, most bepótolom az egész elmaradt dolgot, ugyanis nagy hír van számodra. Tudom, hogy csak egy napló vagy, de nekem többet jelentesz mindennél, még az anyukám adta nekem ezt a halványkék kötésű „könyvet” és azóta imádom, mióta megvan. Még mielőtt belevágnék, a forró kásába először összegzem pár szóval a történteket. Csalódás, szerelem, gonosz hasonmás. Csalódtam magamban, mindennek én vagyok az oka, miattam történnek úgy a dolgok, ahogy. Ezért végleg úgy döntöttem megvédem azokat, akiket szeretek. Stefannal szakítottam, úgy láttam így lesz a legjobb, bár nem tudom, hogy jó ötlet volt-e. Nagyon szeretem még most is, bár a dilinyós bátyja folyton rajtam lóg, nincs szükségem babysitterre. Már azzal sem vagyok, tisztába mit érzek és mit nem, folyamatosan változnak az érzéseim, és ez előbb vagy utóbb – inkább utóbb – megőrjítenek. Bonnie-val és Caroline-vel is alig találkozom mostanában, talán már egyikük sem tart a barátjának. És az a legfőbb gondom hogy Katherine mindig, de mindig keresztbe tesz nekem. Például: mai nap is meglátogatott, nem tudom miért jött, de biztosan nem azért, hogy „Elena, legjobb barátnőm vagy, tartsunk egy csajos napot! Menjünk el moziba, vásároljunk, pizsama partizzunk.”  Bár ezt egy 500 évestől nem is várnám el, de kedvesebb lehetne egy kicsit, de mire is számítottam!? Hiszen ő Kat. Már becézgetem is, te jó isten. Nem vagyok magamnál, alig aludtam valamit, nagyon fáradt is vagyok. És folyton ezeken rágódom, miért kell ezen zakatolnia az agyamnak?! Már kezd saját magamból elegem lenni. Szerintem most hallgatok egy kis zenét, mert az szinte mindenre gyógyír. Később még lehet, írok a lapjaidra, viszont addig is : csók.”
Eltettem a könyvet és elővettem az MP4-emet, bekapcsoltam egy lassú zenét miközben lehunytam a szememet pihentetés képpen. De így csak egyre jobban kavarogtak bennem az események, sehogy sem jó. Talán jobb lenne egy kicsit levegőznöm, igen, az lenne a legjobb. Felkaptam a táskámat az ágyról majd leszaladtam szólni Jennának hogy elmentem itthonról. De amikor a szobája közelébe értem érdekes hangok jutottak el az agyamig. Sugdolózást majd enyhe nevetést hallottam, a szobájának az ajtója nem volt teljesen becsukva, így benézhettem a lyukon. Ledöbbentem, semmit sem tudtam csinálni, a földbe gyökerezett a lábam. Alaric éppen Jenna felett volt és láttam, ahogyan puszilgatja a nyakát, felsőtestük meztelen volt, szerencsére deréktól lefelé eltakarta őket a paplan. El akartam fordulni, de nem tudtam, leblokkolt az agyam, most, most mit csináljak?! Lassan elindultam az ajtó felé, és túlságosan nagy zajjal becsaptam az ajtót, leültem a verandára és magamba szívtam a levegőt. Megint lépéseket hallottam a házból, már totálisan megőrültem, de ekkor kinyílt az ajtó, hátranéztem és megint megdöbbentem. Alaric ált ott pucéron, majd akkor jött rá, hogy igazán mi csinál, teljesen elpirult majd beszaladt a házba. Úristen! Mit gondolt ez? Ha meg akarta volna keresni a zaj okát, akkor sem pucéron kell szaladgálni a házba. Újra lépések harangozták be a házat, odakaptam a szememhez majd eltakartam mikor ajtónyílást hallottam.
- Ki az? – kérdeztem rekedtes hangon, nem akartam még egy meztelen alakot látni.
- Ő.. én.. – mondta Alaric reszelős hangja. – Nyugi most van rajtam ruha. – tájékoztatott bár tudtam neki is égő a dolog, ránéztem, de most is csak gatya volt rajta. Még is mit képzelt? Hogy csak így otthon érezheti magát a házunkba? Hát, jó, ha Jenna ezt akarja.
- Alaric, mégis mi a szent eget csinálsz itt? – kérdeztem aggodalmasan, Jenna még csak most gyógyult meg, erre ő meg már letámadja. Férfiak..
- Hát, csak, izé.. meglátogattam Jennát. – mondta miközben zavarában a fejéhez kapott.
- Ó, szóval a meztelen hátsóddal látogattad meg? – kérdeztem flegmán, de erre nem is akartam hogy válaszoljon, ezért intettem egyet, hogy menjen el.
- Minden oké? – érdeklődött, én erre bólogattam egy sort, bár ez nem volt őszinte. – Akkor jó. – mondta vidáman és újra beszaladt a házba. Jobb lesz, hogyha én is visszamegyek a szobámba, ennyi fejszellőztetés bőven elég volt, fogtam magamat és visszamentem a házba, ekkor szomjazni kezdtem, odamentem a konyhához, de már megint két egymáshoz simuló alakot fedeztem fel. Melyik édes kis pár volt az? Hát természetesen hogy egy bizonyos nagynénikém és a történelem tanárom, miközben csókolóznak. Megköszörültem a torkomat miközben felém fordultak.
- Ő… kérsz egy kis vizet? – kérdezte Alaric majd meg se várta válaszom, töltött egy pohárral. – Ja és igen, megint így látsz, ne haragudj! – mosolygott rám. Köszi szépen, ezzel minden el van intézve, ügyes vagy Alaric. Forgattam egyet a szememen miközben elvettem tőle a poharat és felszaladtam a lépcsőn. Becsaptam az ajtót és lecsúsztam a földre miközben kortyoltam egyet az italomból és nagyokat fújtattam.
- Rossz nap? – kérdezte egy bársonyos hang ekkor vettem észre az ablakon beugró fiút. Damon.
- Mint mindig. – mondtam egy gúnyos mosollyal és felálltam a földről. Vámpírsebességgel odafutott hozzám és mélyen a szembe nézett, csodálatos tengerkék szemeivel. Várjunk csak. Tényleg csodálatos? Ezt eddig miért nem fedeztem fel? Elkaptam a fejemet miközben ő visszafordította.
- Mi az hogy mindig? – érdeklődött.
- Egyszerű, Damon. Rossz nap és kész. – oktattam ki és helyet foglaltam az ágyamon.
- A rossz napnak is van jó oldala.
- És még te beszélsz? – csattantam fel és levertem az asztalról a pohara, de Damon gyorsabb volt és mielőtt az földet ért volna felkapta. – Óh.. köszi. – sóhajtottam.
- Talán jobb lenne a murciságodat visszafogni. – tájékoztatott egy szikrázó mosoly kíséretében. Már megint őt dicsérem, még is mi van velem. Annyira elvarázsolt ebben a pillanatban hogy azt nem tudtam szavakkal leírni. Szinte már annyira közel jött hozzám hogy éreztem a melegségét, a felsőjének az anyagát, és a szuszogását. Sose éreztem még ilyet iránta, és még Stefan iránt sem. Ez miért van? Mert én nem tudom. Talán tetszik nekem? Ó, istenem.  Túl sok a kérdés, amire nem tudok választ adni.