10. fejezet

Sziasztok! (:
Most szeretnék egy kicsit regélni, úgyhogy aránylag hosszú lesz, remélem nem baj. Először is, gondolom mindenkinek nehezére esik újra beülni a padba, s koptatni azt. De ez van, sajnos. Remélem mindenkinek jól teltek az ünnepek! :) Meg szeretném köszönni azt, hogy ennyien olvassátok a történtemet ( legalábbis követitek ), soha nem gondoltam volna hogy ennyi mindent el fogok érni. Nagyon köszönöm nektek! <3 Nélkületek nem mennék semmire sem! Nem is húzom akkor tovább az időt, mindent elmondtam ami szükséges. Bocsánatot kérek azért, mert váltogatom állandóan a szemszögeket, ez most egy "Nicolee szemszög" lett. xD

Elena vágyakozóan nézett a férfi után, mikor Damon közölte vele, hogy mennie kell. Ölelő karokra vágyott, de erre jelenleg nem volt esélye. Most döbbent rá hogy eddig mennyire nem vette észre a fiú figyelmességeit. Kicsit bűntudatott érzett, attól félt, hogy talán a srác megunja egy idő után, s eldobja magától, mint valami régi játékot. Próbálta elhessegetni a gondolatot. Most vette észre, hogy későre jár az idő. A fürdőszobába kullogott s nézte a tükröt, melyben önarcképe tükröződött vissza. Halványan mosolygott, de a szemébe lehetett látni a bánatot, azt, hogy hiányzik neki valaki.
- Buta Elena. – mondta csóválva a fejét, s megengedte a csapot a fürdőkádnál.

Levette ruháit és beleült a fürdőkádba, gondosan letusolt. Igazán nem sietett, felesleges volt, legalábbis így gondolta. De még nem is sejtette mi fog történni.
Mikor kész volt a törölközőt magára csavarta, felvette a pizsamáját s belebújt az ágyába. Nagyon fáradt volt, kikészítették az elmúlt napok. A fejében újra lepörgette az eseményeket s mély álomba zuhant.

Később Damon a lány szobájához ment és nézte, ahogyan alszik. Óvatosan bebújt ő is a takaró alá, s egyik kezével átölelte Elena derekát. Gyengéden megpuszilta az arcát, mire a lány felszisszent.
- Damon, te vagy az? – suttogta.
- Én. – válaszolta a férfi. Elena felé fordult, s mélyen belenézett a fiú égszínkék szemeibe. – Muszáj beszélnem dolgokról. – tette hozzá. A lány komolyan figyelt, de nem szólt, csak bólintott egyet. – Fogalmam sincs hogyan fogalmazzam meg. – mondta, mint aki hangosan gondolkodik. Pár perc elteltével semmi sem történt. Ott feküdtek egymás mellett, nem szóltak egymáshoz. Damon mélyet sóhajtott s hozzálátott a rituáléjához. Elég hosszúnak ígérkezik. – Kezdettől fogva mindig is Katherine-t láttam benned, legalábbis kinézetre. Belülről egyáltalán nem olyan vagy mint ő. Ez volt a legelején, mikor először találkoztunk. Azt hittem ez most valami vicc, de nem volt az. Nagyon is komoly dolog, és ennek még következményei is lehetnek. Egyre jobban kezdtelek megismerni, nagyon megkedveltelek. Túlságosan is. Az elején mindig Stefannak akartam keresztbe tenni, de mostanra már ez nem lényeges. Hanem az, hogy te boldog legyél. Soha nem akartam, hogy bántódásod essen. Fogalmam sincs, miért mondok ilyeneket. – rázta meg a fejét, ekkor Elena torka elszorult, valamit érzett a férfi iránt. Bár nem volt biztos benne hogy ez kölcsönös. Valószínűleg hogyha valaki megcsókol egy másik embert, ott már van valami a levegőben. – Szeretlek, Elena. – mondta ki, nagy nehézségekkel, látszott rajta hogy nem akarta bevallani. Elena szeme elkerekedett, azaz érzés még is kölcsönös. Hosszú vigyorra húzódott a szája.
- Röhögj ki, nyugodtan! – szólt fájdalmasan Damon és megpróbált felállni az ágyból, de Elena megragadta a kezét.
- Nem értem miért röhögnélek ki. – biccentett egyet. – Mert valójában.. – kezdett hozzá, de kiszáradt a torka. Nem tudta elmondani, túlságosan is félt. - .. Semmi. – hazudott és elengedte Damon kezét.

A férfi fájdalmasan nézett, azt hitte mást fog hallani. De tévedett, már igazán beletörődhetne. Mindig csak remél, de folyton a padlóra kerül, nem tudta elhinni. Gúnyosan nézett Elenára s intett a kezével, hogy ő most megy. A lány már nem mondhatott semmit, mivel Damon azon nyomban eltűnt.

A Grill felé vette az irányt, vámpírsebességgel rohant, még mindig nem tudta elhinni. Azt hitte tényleg van köztük valami. Megoldást keresett a fájdalmára, ezért egy új építésű kávézóba sietett. A helység nagyon otthonosan volt berendezve, modern bútorok álltak egyhelyben mindenhol. A hajópadlón kopogott a cipője, leült a pulthoz s rácsapott, hogy felkeltse a pincér figyelmét.
- Miben segíthetek? – kérdezte meglepődve.
- Egy bourbon whisky-t. Ha lehetséges. – mondta szarkazmussal a hangjába, a pincér már töltötte is a pohárba az italt. – Tudja, úgy is jó, hogyha az üveget adja ide.
- Természetesen, ha kifizeti az árat! – nevetett s letette a számára idegen elé a poharat.
- De vicces itt valaki! – szólt gúnyosan s körbenézett a kávézóba. Nagyon kevesen voltak, és azok is csak az épület hátuljában. Megragadta a pincér ingét. – Ne szórakozz velem, öcsi! – nevetett ördögien s elengedte a fiút, látszott rajta hogy nagyon megrémült. – Ide az üveget! – mondta hatásosan, mélyen a szemébe nézett s megigézte a dolgozót.
- Tessék, itt az üveg! – letette elé, tekintete sivár volt, megrázta a fejét, magához tért.
Tudod ki fog szórakozni velem, gondolta Damon. Lehajtotta a whisky-t és töltött még egyet. A legjobb lesz, hogyha ezt otthon folytatja. Belenyúlt a zsebébe, előhalászott egy 5 dollárost és lerakta a pultra. Éljetek vele boldogan, gondolta s elindult a kijárat felé.

Hamar hazaért – bevetve a vámpírerejét. Ledobta magát a régi kanapéra (ami szinte már 100 éve állt a nappaliban), felhajtotta az üveget s mohón ivott.

Elena röstellte, hogy nem tudta elmondani mit is érez valójában. Megfogadta, hogy reggel meglátogatja a Salvatore villát, s bevallja igazi érzéseit. Próbált elaludni, de nem sikerült neki. Szinte egész éjjel forgolódott.

A lehető leggyorsabban átöltözött s már rohant is a villa felé. Nem törődött azzal, hogy mínusz fokok vannak odakint. Csak el szerette volna mondani, hogy mit gondol ezzel az egész dologgal kapcsolatban. Mikor már csak tíz háztömbnyire volt lelassította a lépteit, nagyon lassan ment. Félt, hogy Damon mit fog reagálni a tegnapi nap után.

A férfi felkelt a kanapéról, kicsit megszédült, tegnap este nem rúgott be teljesen. Pedig szeretett volna másnapos lenni, a helyzet ellenére igazán józan volt. A konyhába ment és betette a hűtőbe a kezében lévő üveget. Visszament a nappaliba s letette magát a kanapéra. Több percig nézte a kandallóban lévő hamut, ha valaki látná, most azt hinné, hogy teljesen gyogyós s intézetben a helye.  Hallotta, hogy valaki a ház felé közeledik. Vajon ki járhat errefelé? – járt az eszében. Ötlete sem volt. Mivel félmeztelenül üldögélt ezért felment a szobájába és felvett egy fekete rövid ujjút s kicsit rendbe szedte magát.

Elena már csak pár lépésre volt a háztól, erőt vett magán s bekopogtatott a régi masszív ajtón. Nem nyitott ajtót senki, úgy gondolta nincs esélye bocsánatot kérni. Nem kopogott még egyszer, megfordult s elindult hazafelé de ekkor ajtónyílásra kapta fel a fejét. Ott állt Damon, most is – mint mindig – nagyon helyes volt. Haja kócos s azok az a szemek. Megbabonázzák az embert.
- Mit akarsz? – kérdezte dühösen s állát megfeszítve figyelt a lányra.
- Őő.. – dadogott és a haját a füle mögé tűrte melyet vadul fújt a szél. – Mondanom kell valamit. – mondta ki végül s közelebb lépett a férfihez. – Tegnap hazudtam – sóhajtott. – Én is szeretlek! – mondta s nagyon megkönnyebbült, végre túlesett rajta hogy elmondja. Nem várta meg hogy Damon mit reagál, még közelebb lépett a férfihez s finoman megcsókolta. Damon viszonozta a „puszit”, s körbeölelte Elena derekát. Még soha nem volt ilyen boldog. Több percen keresztül egymásba fúródtak, míg végül egyikük törte meg a meghitt pillanatot.
- Tényleg szeretsz? – kérdezte Damon ragyogó szemekkel.
- Igen. – válaszolta a lány s szélesen mosolygott. A férfi ismét a lány szájára tapasztotta az ajkait, de ekkor valami megzavarta a nyugalmukat. Mintha valami morgás lenne, érzékelni lehetett a düh-t. Mindketten a zaj irányába fordultak..