4. fejezet

Sziasztok!
Wáá képzeljétek esett a hó, ésés annyira szép volt. *-* Na jó, a lényegre térve meghoztam az új fejezetet, tudom sokat késtem és ezért bocsánat. Kiengesztelésül kaptok egy onehost-ot karácsonyra meg talán új évre is. :P Addig is, várjátok ki! X'D Nem is húzom tovább az időt itt a fejezet:

Egyre jobban éreztem, ahogy kalimpál a szívem, szinte már hallottam is hogy majd’ kiugrik a helyéről. A tenyerem izzadni kezdet, és azon filóztam hogy most mit tegyek. Hajoljak oda, hogy történjen meg az a bizonyos puszi vagy forduljak el és tartsam meg a 2 méter távolságot. Ezek a gondolatok úszkáltak a fejemben, de úgy döntöttem nem tehetem meg. Nem tehetem meg, hogy többet érezzek iránta egy barátnál. Ezért is mentem oda a „szépítkező” asztalomhoz ahol volt egy szék; s helyet is foglaltam. Láttam Damon tekintetében azt, hogy reménytelen az ő helyzete, nem értem miért nézett így.
- Mi a baj? – érdeklődtem tőle; mikor egyre gyorsabban vette a levegőt.
- Ugyan, semmiség. – legyintett a kezével. Mi az, hogy semmiség? Igen is érdekel, mindig az a típusú ember voltam, akinek az oldalát furdalták a kíváncsiságok.
- De igen, érdekel. – mondtam és odaszaladtam hozzá majd kezemmel megfogtam a fejét. Láttam a szeme felcsillant majd még jobban közelíteni kezdett hozzám, egyre jobban éreztem, ahogy szuszog, szinte már egymásba fúródtunk. Ekkor krákogásra lettem figyelmes, Stefan volt az, olyan öröm ragadott el hogy láthatom, odaszaladtam hozzá és megöleltem.
- Szia, Elena – suttogta miközben visszaölelt majd a szemembe logó hajtincset a fülem mögé tűrte. Damonra néztem, tekintetéből sugárzott az idegesség és a düh, hiszen éppen olyan dologra készült, amit mindig is akart.
Örültem, hogy Stefan megjelent, így nem kell azon rágódnom, hogy most mit tegyek és mit nem. Sokáig némán néztem őt, annyira örültem, hogy itt van, még ha nem is vagyunk együtt.
- Hogy vagy? – kérdezte, láttam neki is hiányoztam az elmúlt napokban.
- Most már jobban. – suttogtam, de ekkor Stefan megfeszítette az állát és nagyon fülelt miközben a tekintete sivár volt és végtelen.
- Elena, gyere később a Salvatore villába, ugyan is jön Jenna.. – mondta, s egy puszit nyomott a homlokomra és Damonnal együtt elhúzta a csíkot. Nagyot sóhajtottam és odasétáltam az ágyamhoz, leülve rá és úgy téve, hogy nagyon meglepődöm, mikor benyit. A léptek hangja egyre jobban erősödött, míg végül kopogás hangzott el az ajtómon.
- Gyere be! – szóltam erőteljesebben és láttam, ahogy a kilincs az egyenes állásból lefelé irányul. Jenna benyitott a szobámból széles vigyorral az arcán.
- Segítenél nekem? – kérlelt édes nézéssel, ennek sose tudtam ellenállni.
- Természetesen.  Miről van szó? – érdeklődtem miközben kimentem hozzá a folyósra és lementünk a konyhába.
- Hát egy vacsorám lesz Alariccal. – tájékoztatott kissé elpirulva, gondolhatom miért. Túl sokat láttam a szerelmükből.
- A pucér seggét idetolja, de vacsorát készíteni már nem segít? – csúszott ki a számon, akarva akaratlanul.
- Elena.. – mondta Jenna néni a fejét csóválva.
- Bocsánat – szabadkoztam és nekiláttunk a vacsora elkészítéséhez.

Hamar összedobtunk egy ételt - amit ha muszáj, megeszem, de nem a kedvencem- viszont Alaric szereti. Megterítettük az asztalt és hogy Jenna meg Alaric egy romantikus estét eltöltsenek elindultam a háztól. Természetesen a Salvatore villa felé vettem az irányt, Stefan említette, hogy nézzek be hozzá. Nem tudom, mit akarhat, mindez most nem számít. Távolról felismertem a villa különleges elrendezését, látszik, hogy nem a mostani háztervek alapján készült, de így különleges. Kopogtatás nélkül beléptem a házba, olyan kihaltnak tűnt, óvatosan odalopóztam a nappalihoz és bekukkantottam rajta. Senki nem volt itthon.
- Stefan? – kiáltottam, de választ nem kaptam. Úgy döntöttem megvárom, hogy hol lehet, de az idő egyre csak pörgött és nem volt sehol senki. Körbenéztem a házba, akarva akaratlanul is benyitottam Damon szobájába. Nem kellemes látvány fogadott, a ruhák szanaszét voltak hajigálva és pár napló is hevert a földön.  Odaléptem és felkaptam a „könyvet”, Stefan kézírását pillantottam meg, szóval ezek szerint Damon unalmában Stefan érzelmes szövegeit olvassa, egy bejegyzésen megakadt a szemem.
„ Katherine. Mindig csak Katherine, tudom, hogy nem kellene, de egyre többet érzek iránta. Vagy még sem?” Ezeket a pár sorokat olvasva mintha ezer tű szúródott volna belém, és a szédülés kerülgetett. Ekkor érdekes hang csapta meg a fülemet; egy ajtónyílásé, majd érdekes vihogásé mely az én hangomra emlékeztetett. Katherine. Mintha valami áram megcsapott volna mivel a testemet a hideg rázta és nagyon féltem, attól hogy mi fog történni. Most mit tegyek? Futott át az agyamon és halkan leültem Damon szobájának sarkába melyet eltakar egy könyvespolc és onnan hallgatóztam. Bár hülye voltam vámpírok elől bujkálni, úgy is megtalálnak.
- Katherine, most muszáj volt velem jönnöd? – kérdezte Stefan de Katherine el is csitította.
- Ss… Stefan, hmm.. Stefan – mondta, el sem mertem képzelni mit csinálhatott vele, próbáltam halkan szedni a levegőt, de ez nagyon nem sikerült. Úgy hallottam bementek Stefan szobájába ezért nagyon csendben próbáltam kilopózni az idősebbik Salvatore lakhelyéről. Az ajtót nem teljesen zárták be, így – mint múltkor Jennáéknál – be tudtam kukkantani az ajtón. Katherine-t láttam miközben csókolja Stefant, és ő viszonozza azt. Teljesen ledöbbentem, azt hittem sose fog ilyet csinálni, megígérte. Az agyamba újra felcsendültek a szavak: „Katherine-t sose fogom többé szeretni. Megígérem!” , küszködtem, hogy ne törjenek ki a könnyeim, de ekkor azt vettem észre, hogy valaki bámul. Figyel, szinte megölne a szemével, és az, az illető később ott állt az orrom előtt becsukva Stefan szobáját, hogy ő ne tudjon kijönni.
- Elena.. te ünneprontó – mondta gúnyosan majd szúrósan nézett, miközben fel alá járkált a lakásban. Nem szóltam semmit, legbelül remegtem, azt éreztem, hogy összeomlok, de próbáltam azt tettetni, hogy minden rendben van, egy magabiztos lány vagyok. Több-kevesebb sikerrel.
- Most jól vésd az eszedbe, amit mondok! – nyeltem egyet mikor kimondta, közelebb lépett hozzám. – Stefan sose szeretett téged, mindig engem próbált pótolni. Ezt jegyezd meg, kislány! – fenyegetett meg és minden szót jól kiemelt, de ekkor Damon lépett be a házba. Látta, hogy Katherinnel vagyok, vámpírsebességgel felszaladt az emeletre.
- Ó, látom, már itt van a kis megmentőd! – gúnyolódott és Damonra mutatott a kezével. Perceken belül eltűnt a láthatáromból, és végleg elment mivel láttam, hogy Damon is nyugodtabb lett. Nem tudom miért, de még is azt éreztem, hogy muszáj valakinek a vállán sírnom és erre most nem találtam jobb partnert, mint a szerelmem bátyjára. Igen, kicsit furcsán hangzik, de most ő volt a legelérhetőbb ember. Odamentem hozzá és szorosan átöleltem miközben könnyekben törtem ki, csak zokogtam, nem érdekelt, hogy Damon elutasítja az ölelésem – mert nem utasította vissza, sőt, szorosabban átölelt, mint én őt.
- Ne haragudj, bocs, sajnálom.. – szabadkoztam és kirohantam az ajtón...